Oldal kiválasztása

A Rácz – Istenes bokszmeccs ingbírója, Gábris Bulcsú nyilatkozott az RTL-nek, és nagyon tanulságos dolgokat mondott.

Ide kattintva láthatod az interjú legérdekesebb részleteit! Nem semmi, miket állít a bíró!

A szakember részletezte is, hogy szerinte miben vétett Istenes a meccs alatt: “Bence állj után ütött. Jenő hátralépett és letette a kezét. Bence akkor ütött a fejére, amikor már leállítottam őket és Jenő nem védekezett, ezért közbe kellett avatkoznom és figyelmeztetnem, hogy sportszerűen játsszon.

Állj utáni ütés tilos az ökölvívásban” – hangsúlyozta a ringbíró. Ezekre az állításokra Istenes Bence Bochkor Gáborék rádióműsorában reagált:

“Én csöndben vagyok, nem nyilatkozom erről a pontozásról, de elfogadtam a pontozóbírók döntését.

Viszont az most már nagyon zavar – és az ügyvédemet tegnap éjszaka pont nem értem már el –, hogy hazugságokat állítanak például.

Hogy tegnap lenyilatkozza a meccs bírója, hogy én állj után ütöttem… és kiemelik azt a bizonyos esetet a harmadik menetben, hogy én ütöm a Jenőt, és állj után ütöttem, sportszerűtlen voltam… ez színtiszta hazugság.

Azt érzem, rossz fényben akarnak feltüntetni. Olyan dolgokat hoznak fel, ami hazugság. Laikusként nem értek egyet a pontozással.

Én is azt gondolom, simán lehetett volna másképpen, ha billent volna valahova, akkor felénk kellett volna” – mondta Bence. Itt meghallgathatod az adás ezen részletét:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Ez ám a fordulat! Mégis Csuti nevére kerülhet Kulcsár Edina születendő babája: