Oldal kiválasztása

Sokan sportszerűtlenséget, mások csalást kiáltanak Rácz Jenő és Istenes Bence bokszmeccsével kapcsolatban.

Ide kattintva láthatod a mérkőzést, és azt is megtudhatod, hogy végződött a botrányos összecsapás.

Az ütközet után Istenes Bence kamerák előtt mondta el, miért nem akart kezet fogni Rácz Jenővel: Ide kattintva megnézheted.

Rácz Jenő pedig Sebestyén Balázsék rádióműsorában vallott arról, mivel cukkolta Bencét meccs közben: Ide kattintva megtudhatod.

Balázsék Kovács Kokó Istvánt is felhívták, hogy mondja el a véleményét a meccsről és a pontozóbírókról. Így nyilatkozott:

“Hogy mind a három pontozóbíró egy mérkőzést ugyanúgy lát, az nem jelenti azt, hogy nem volt szoros az összecsapás. Ezen a mérkőzésen az első két menet picit egyértelműbb Rácz Jenő-fölényt hozott, a második kettő volt nagyon szoros, nálam is picit Istenes Bence-fölényt mutatott.

Nagyon sok volt a szabálytalanság, harcos volt a mérkőzés. Az ökölvívás pontozása nehezen megérthető. Minden bírónál három menetet vitt el a Jenő, és csak egyetlen egyet Bence. Nagyon vékony menetek voltak, szinte mindegyik. Nem ugyanazokat nyerték meg: Bencénél volt olyan, akinél az elsőt, a másodikat és a harmadikat nyerte. A negyediket mindenkinél elvesztette.”

Kokó hozzátette, egy jó pontozóbíró kikapcsol mindent, csak a pontos találatokat számolja. Amennyiben úgy érzi, ebben is egál van, akkor az effektív agresszivitást vizsgálják.Ebben Jenő volt erősebb. Ez az úgynevezett ring generalship, azaz, hogy ki miatt történnek az események. A mérkőzés jelentős részében Jenő miatt volt így.

Kokó szerint Istenes közösségi médiás baklövése, amikor is Rácz Jenőt gyalázó kommenteket osztott meg, nem vihette el a bírókat:

“A stáb, akiket összeraktam, az ország legjobbjai. Ez a szakmájuk, úgy hajtják végre, ahogy kell. Nem volt bennük egyéb gondolat, csak az, hogy amit látnak, papírra vessék, és átadják nekem” – hangsúlyozta Kokó. Itt meghallgathatod az interjút:

Olvasd el ezt a cikket is –>  15 évesen adta örökbe kisbabáját: 35 évvel később szólnak neki, hogy valaki ott áll a háta mögött

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: RTL)