Oldal kiválasztása

Rengeteg Ember szurkol Kabát Petinek azért, hogy mihamarabb teljesen felépüljön a vasárnapi Sztárboxban történtek után.

Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a nézők, ugyanis a volt válogatott focista valósággal beleszaladt Rácz Jenő egyik orbitális ütésébe.

Ennek pedig az lett az eredménye, hogy Peti ájultan terült el a földön, az orvosi stábnak kellett berohannia! Ide kattintva láthatod.

Ide kattintva pedig megnézheted, mit mondott Peti, mit mutatott a kiütést követő vizsgálat során a CT.

A történtek természetesen Rácz Jenőt is megviselték, a Blikk Rúzsnak árulta el, mit érzett az eset után:

“Borzasztó érzés volt őt ott látni a földön. Ez egy olyan dolog, ami sajnos beleég a retinába. Nem lesz egy könnyű dolog feldolgozni, szerintem neki sem, de ezen leszünk a jövőben.

Nagyon hiányzik a Peti, és remélem most sokat fogunk együtt lenni” – mondta el barátjáról a séf.

Azt is elárulta, mit súgott az ájulás után Kabát Peti fülébe:  “Nem emlékszem tisztán, de sokszor mondtam neki azt, hogy szeretlek, ne haragudj”.

Jenő a Sztárbox következő mérkőzésével kapcsolatban elmondta: “Semmi baja Istenes Bencével, de várja, hogy végre összeüssenek”.

Itt pedig megnézheted az azóta már legendássá vált Rácz – Kabát meccs beharangozóját. Ekkor még egyik fél sem tudhatta, milyen drámai lesz az összecsapás végkimenetele:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rácz Jenő (@chefjenoracz) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Korda György kitálalt Zámbó Jimmyről: elárulta, hogy történt a dolog valójában