Oldal kiválasztása

Hosszú idő után új tartalommal frissült a Fricska Táncegyüttes közösségi oldala, ráadásul nem is akármilyennel.

Tóth Gabi is újra belekezdett a posztolásba, és tanulságos bejegyzéseket osztott meg.

Egy árulkodó fotó alatt például elárulta, hogy szemöldökkorekción esett át, ide kattintva láthatod Gabi új külsejét.

Ide kattintva pedig megtudhatod, milyen döbbenetes részletekről tálalt ki egy ismerős azzal kapcsolatban, mit gondol a Fricska többi tagja Tóth Gabiról.

A táncegyüttest nem kell félteni, hadüzenettel felérő videót osztottak meg közösségi oldalukon, amivel alaposan odaszúrtak Krausz Gábornak.

Hallgassuk csak, miről szól a dal szövege, amire táncolnak: nem akármilyen üzenete van, íme:

„Szerettelek, babám, nagyon, De már annak vége vagyon. Vége vagyon szerelmünknek, legyen kedve irigyemnek.

Irigyeim annyin vannak, Mint a kutyák, úgy ugatnak. Adok nekik víg napokat, hadd ugassák ki magukat.

Nem úgy van most, mint volt régen, nem az a nap süt az égen. Nem az a nap, nem az a hold, nem az a szeretőm, ki volt” – szól a szöveg.

Hiszen a dal a továbblépésről szól, arról, hogy valaki már mást szeret, és már nem azzal boldog, akivel régen. Az irigyek meg hadd ugassanak. Íme a videó:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fricska (@fricska_dance) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Fricska Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Putyin világossá tette: Oroszország hadviselő félként tekint azokra az országokra, amelyek...