Oldal kiválasztása

Két brutális férfimeccs is megrendezésre került vasárnap este a Sztárbox című műsorban.

Már rögtön az első mérkőzés megadta az alaphangot: Pintér Tibor például lóháton vonult be.

Ha szeretnéd látni a szürreális jelenetet, amint lovával megérkezik a ringhez, ide kattintva visszanézheted.

Ide kattintva pedig azt is láthatod, amint Tenya brutális pofonokkal küldi padlóra a TNT énekesét, Dobrády Ákost.

Curtis is padlóra került, őt Szegedi Fecsó ütötte ki. Az a mérkőzés is roppant tanulságos volt: Ide kattintva visszanézheted.

A rapper az összecsapás után elnézést kért Szegedi Fecsótól, amiért nem készült fel úgy a mérkőzésre, ahogy illett volna, és megköszönte a rajongói szeretetét.

Szerinte látszott, hogy Fecsó heti hatot edzett, ő pedig összesen hatot. „Egy menet volt bennem” – mondta a mérkőzés után Héder Barnának, majd hozzátette, megy megünnepelni a vereséget.

“Nem tudtam úgy felkészülni erre a mérkőzésre, ahogy illett volna. Meg kellett volna tisztelnem a ringet” – hangsúlyozta.

A rapper azt is elmondta, azért sétált néha el és fordított hátat Fecsónak, hogy addig is tudjon levegőt venni.

Hogy milyen súlyos szavakat mondott még kamerák előtt rögtön a meccs után, az kiderül a videóból:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Wow! Új videó került elő Tóth Gabiról és Krausz Gáborról: őrület, hol jelentek meg együtt!