Oldal kiválasztása

„Nagyon megvisel ez az egész. (…) Valahogy abban hittem, hogy ha túl leszünk a választásokon, akkor ez a szeretetország, amiben mindenki hisz, hogy eljön a változás, akkor majd összekovácsolódunk, lecsendesednek a kedélyek.

És tulajdonképpen mindenki megkapta, amire vágyott, és végre elindulhatunk az életen, úgy, hogy mindenki visszatalál a másikhoz.

Sajnos nem így lett, egyelőre úgy tűnik, hogy ezt az egész közösséget még a gyűlölet tartja össze, és hiszem, bízom benne, hogy ez változni fog.

De arra álomban nem gondoltam volna, hogy koncolások, hogy ennyire a fideszesek vérét akarja mindenki inni, és továbbra is rólam is legerősebb hangaztossággal próbálnak uszítani ellenem” – árulta el Tóth Gabi a legújabb videójában.

„Tökre vállalom a saját felelősségemet a dolgokba’, a hibáimat, de azért olyan érzésem van, mintha az ország összes hibáját én követtem volna el.”

„Énekesnő vagyok, 18 évig ennek az országnak az ünnepelt énekesnője voltam” – mondta Tóth Gabi, aki nem fogja abbahagyni a zenélést. Ám most egy „picit elcsendesedik”, mert mint hangsúlyozta: „Új alapokra kell helyeznem az életemet.”

„Vannak akiktől a választások óta kaptam felajánlásokat munkahelyekre, meg visszaváltós üvegeket, meg menjek a Lidlbe dolgozni, meg takarítói állást.

Ne higgyétek, hogy ezzel engem megbántotok, mert ha nekem nem is úgy alakult az életem, hogy el kellett mennem átlagos életben élni és dolgozni, de ha úgy alakulna az életem, akkor ez nekem nem lenne büdös” – közölte szóról szóra Tóth Gabi

Az énekesnő hozzátette, nagyon tiszteli „az átlag, dolgozó embereket”, illetve hogy „sokszor könnyebb ám az átlagos élet, mint ez a sztárélet, még hogy ha anyagilag nem is az a színvonal”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Oszd meg, hogy mások is megnézhessék! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Fájdalmas titokról rántotta le a leplet édesapjával kapcsolatban a Házasság első látásra Zsoltja: "Mivel semmit nem találtak a rendőrök..."