Oldal kiválasztása

Nagyinterjút adott a Best magazinnak Tóth Gabi, amiben elmondta, hiába akarna túllépni Krausz Gáborral való kapcsolatán, úgy érzi nem tud.

Ennek ráadásul szerinte volt férje az oka. Így beszélt erről: “Ő minden lépésemről tud, ami számomra ijesztő: pontosan tisztában van vele, mikor milyen felkérést kapok, milyen interjúra megyek, és szervezkedik ellenem.

Nem hiszem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott ember ennyi idő múltán foglalkozna ezzel. És persze hogy megkérdezik: miért beszélek erről, miért reagálok még, miért teregetem ezt ki?

Nem én akartam ezt, hanem megint ilyen helyzetbe kényszerítettek, hogy meg kelljen védenem magam” – hangsúlyozta.

Az énekesnő azt is elárulta az interjúban: fél. Felkészült arra, hogy Krausz Gábor rontani akar majd a helyzetén.

Egy-egy hasonló helyzetben ilyen üzeneteket küld a mai napig, hogy: „Készülj a következményekre.”

Hogy mi mindenről tálalt ki még Gabi az interjúban, és miket szokott kérdezni tőle Krausz Gábor, azt ide kattintva láthatod.

Gabinak azonban már van kire támaszkodnia: “Van mellettem egy erős társ, a családja, és egyetlenegy barátom, aki végig kitartott mellettem, és mindvégig látta, hogy mi folyik a kapcsolatunkban.

Ők adnak nekem erőt” – vallotta be az énekesnő.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Best Magazin (@best_sztarmagazin_) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: TV2)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Rájössz melyik híres énekesnő szerepel ezen a több évtizedes képen? Kíváncsiak vagyunk, vajon hányan találják ki...