Oldal kiválasztása

Miután Bethani és Tim Webb egybekeltek, nem teketóriáztak, rögtön meg is adták minden esélyét a gyermekáldásnak.

Habár a férj saját bevallása szerint még szívesen várt volna, és élvezte volna az együtt megkezdett házaséletet egy-két évig, gyerek nélkül.

Ezzel együtt mindketten rettentő boldogok voltak, mikor kiderült: Bethani állapotos.

Néhány vizsgálatot követően az orvos nem kertelt és egyenesen nekiszegezte a kérdést a kismamának: előfordult-e a családban, hogy valaki ikreket szült.

A leendő anya zavart volt, akkor pedig szinte még a lélegzete is elállt, mikor az orvos egy ultrahangos felvételt mutatott neki a monitoron: A képernyőre pillantva a szülész elkezdte számolni a kicsiket…

„Amikor megmutatta a harmadik babát a képernyőn, azt gondoltam: elég! De az orvos még nem ért a végére!” – emlékszik vissza a történtekre Bethani.

Kiderült: négyesikreik lesznek, ráadásul négy egypetéjű kislányuk. Családjuk történetében még soha nem fordult elő ilyen, és egyébként is nagyon ritka: 1 a 15 millióhoz ennek az esélye.

A babák azóta világra is jöttek – az egész terhesség és a szülés is különösebb komplikációk és problémák nélkül lezajlott, habár azt messze nem lehet mondani, hogy egyszerű lett volna, mesélte Bethani

Itt megnézheted a boldog szülőket és a négy csodás csöppséget:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  23 évesen 300 kiló volt, így néz ki most, miután közel 200 kilótól megszabadult