Oldal kiválasztása

Amber Rachdi gyerekkora óta túlsúllyal küzdött. Egészségtelen étkezési szokásain csak súlyosbított depressziója, így mire a lány 23 éves lett, már közel 300 kg volta súlya. Mikor ráállt a mérlegre egy televíziós műsorban, a készülék 298 kg-ot mutatott. .

Szerepet kapott “Az én 300 kg-os életem” címmű sorozatban. Amber azt remélte, hogy a tv nézők segítségével majd jobban meg tud küzdeni súlyával.

De még mindig 4-5 óriási adag ételt evett naponta, plusz édességet. Így tudott megbirkózni depressziójával. A fiatal lány már alig tudott beülni a kocsiba, barátja kénytelen volt egész testsúlyával nekifeküdni a kocsi ajtajának, hogy azt be tudja csukni.

Ez olyan volt, mint a 22-es csapdája, minél többet evett hogy megvigasztalja magát, annál nehezebb lett. Végül Amber felismerte, hogy ez így nem mehet tovább és elment egy gyomorszűkítő műtétre.

Hét hónappal a műtét után Amber 40 kg-ot fogyott. Azok után is igyekezett egészségesen étkezni és sportolt is. A műtét után egy évvel visszament az orvosához, addigra már több, mint 65 kg-ot veszített súlyából.

Azért, hogy tovább motiválja Ambert, az orvos azt mondta, el fogja távolítani a a fölösleges bőrt egy műtéttel. Közösen megegyeztek abban, hogyha a lány elérte a 120 kg-os súlyt, az orvos csak akkor fogja elvégezni a műtétet.

Amber továbbra is nagyon motivált volt. S nemcsak életstílusát változtatta meg, hanem megkereste azt a módszert is, mellyel megszabadulhat a stressztől. Sok szomorú év után Amber végre boldog volt.

Nem ő az egyetlen, aki drasztikusan megváltoztatta külsejét. Egy srác például 8 millió Ft-ot áldozott arra, hogy úgy nézzen ki, mint David Beckham. Hogy milyen brutális lett az átalakulás, azt ide kattintva láthatod.

Ambernél is hatalmas változás történt A különbség óriási s alig hisszük el, hogy a képen ugyanaz a személy szerepel: mintha egy teljesen másik hölgyet látnánk a friss fotókon:

Olvasd el ezt a cikket is –>  VV Milo kitálalt: elárulta, miért tűnt el a műsor után, és azt is, mit művelt a hatalmas nyereménnyel

Amber azt mondja: “Soha nem leszek igazán vékony, de azért ég és föld a különbség az egykori és a mostani önmagam között.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Képek: Amber Rachdi Instagram oldala)