Oldal kiválasztása

Szombat este igazán begyújtották a rakétákat a versenyzők a Dancing With The Stars táncparkettjén.

Fergeteges retróslágerekre mutattak be jobbnál jobb koreográfiákat, a zsűri nem győzte dicsérni őket.

A legbeszédesebb zeneválasztása Krausz Gábornak volt. Őrület, melyik dalra táncolt. Sokak szerint ezzel tudatta végső üzenetét Tóth Gabival! Ide kattintva láthatod.

Ide kattintva pedig megnézheted, miért kapta ölbe rögtön a tánc befejezése után Mikes Annát! Kiderült az oka.

Krausz Gábor mellett talán Marics Peti volt a legboldogabb szombat este, ugyanis őrületes produkciót mutatott be.

Stana Alexandrával olyan látványos koreográfiát vittek színpadra, hogy egy pont híján a maximális pontot kapták.

Az énekest még az sem zavarta, hogy kicsit meg is sérült fergeteges tánca közben.

Most minden összejött neki, a zsűri alig találta a szavakat, mikor értékelni kellett a látottakat! Ide kattintva most te is megnézheted a káprázatos mozdulatokat.

Peti ráadásul még egy koreográfiát eltáncolt, T. Dannyvel közösen egy párbaj keretében. Mindketten elképesztően jók voltak, végül mégis Petit hozták ki győztesnek.

Az énekes ezután elárulta, mit súgott T. Danny fülébe: “Ha négy zsűri lett volna, akkor 2-2” – mondta barátjának. Íme a zseniális közös előadás:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Ma 99 éves Fülöp herceg: ez alkalomból Erzsébet királynő és férje kimerészkedtek otthonukból, friss fotó is készült róluk