Oldal kiválasztása

Ismét egy régi fotó alapján kell kitalálnotok, melyik híres énekesnő szerepel a képen. Mutatjuk is:

Íme néhány infó róla: New Yorkban, Bronxban született 1983-ban, ám 1999-ben családjával Magyarországra költözött.

Már a rákövetkező évben, tehát 17 évesen szerepet kapott a Dívák éjszakája című produkcióban a Budai Parkszínpadon és a Pesti Vigadóban.

Két filmbetétdal feléneklésére is felkérték: Vademberek és Szerelem utolsó vérig. Utóbbit és a Két szív című dalt Presser Gábor készítette el és kizárólag az ő hangjára hangszerelte fel.

A Szerelem utolsó vérig nagy sikereket ért el az országban. Innentől kezdve Magyarországon befutott sztárként kezelték.

Mindig is a legszebb arcú énekesnők egyike volt, ám az utóbbi években többször is gondja volt testsúlyával. Föl-le vándoroltak róla a kilók, pedig Linda egy hihetetlen akaraterejű, kitartó nő.

Magánélete sem volt mindig rendben, lehet, hogy ez is hozzájárult a súlyingadozáshoz. Azt ugyan nem tudjuk, mi állhat a háttérben, de új képein feltűnően kiegyensúlyozott.

Nemcsak az arca szebb, mint valaha, jó pár kilótól is megszabadult, már több mint 30 kilóval könnyebb, mint korábban.

Biztos már rengetegen kitaláltátok, hogy ő nem más, mint Király Linda!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Király Linda (@lindakiraly) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Király Linda Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Som-Balogh Edina lefényképezte, milyen hatalmas ágy került a hálószobájába! Párja, Szabó Simon is biztos örül neki!