Krausz Gábor nem akármilyen hírről lebbentette fel a fátylat szerda délelőtt! Bejelentette: Tóth Gabi és ő immár hivatalosan is elváltak!
Ide kattintva mindent megtudhatsz a válással kapcsolatban, és az is kiderül, mit üzent a séf Tóth Gabinak!
Gábor arról is beszélt, hogy miután kimondták a válást, hányadán áll most Mikes Annával: ide kattintva kiderül.
A séf a Hot! magazinnak adott egy hosszú interjút, melyben elmondta, mi lesz most Gabival közös kislányával, Hannarózával:
“Mindkettőnknek a lányunk, Hanni a legfontosabb, akit továbbra is együtt nevelünk, tehát közös felügyeletben állapodtunk meg. Szeretnénk őt megóvni mindentől, hogy továbbra is szerető közegben nevelkedjen.
Január elején leülök, és mindent megtervezek, és ami a legfontosabb, rendszert viszek az életünkbe. Ha ez összejön, az Hanninak is megnyugtató lesz, és ad egyfajta biztonságot. Ehhez persze sokkal több logisztikára lesz szükség.
Hannaróza ugyanannyi időt tölt velem, mint az édesanyjával. Nem szeretnék hétvégi apuka lenni, most azon dolgozunk, hogy megteremtsük a rendszert, a rendszerességet. Ez nyilván egy döcögős időszak, még mi is tanuljuk. Bízom benne, hogy megtaláljuk azt a megoldást, ami mindenkinek jó.
Szombatonként van egy közös kedvtelésünk: elmegyünk a piacra. Ha nincs mínusz 10 fok és szakadó eső, mi megyünk. A Dancing alatt ez elmaradt, de ahogy vége lett a műsornak, mi azonnal visszatértünk ehhez a programhoz.
Nem igazán volt Hanninak egyszerű az elmúlt néhány hónap, hiszen én minden szombaton dolgoztam, míg az anyukája minden vasárnap, ezért a nagyszülők mind a két oldalról sokat segítettek.
De ennek most már vége, visszatértünk a régi kerékvágásba. Szeretném télen elvinni az erdőbe szánkózni, meg kivinném Ausztriába is, hogy megtanuljon síelni” – árulta el a boldog apuka.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Krausz Gábor Instagram oldala)