Oldal kiválasztása

Alee saját bőrén tanulta meg, hogy a hirtelen jött népszerűség bizony sok hamis embert is köré vonzott. Csalódott barátokban és párkapcsolatban egyaránt.

“Megjelentek az érdekbarátok, a pénz és egy csomó teher, amivel nem számoltam, amikor felköltöztem Pestre.

Sok minden történt, nagyon sok helyen elrontottam, illetve sokszor belevittek, belekényszerítettek bizonyos hibákba az emberek körülöttem.

De minden erőmmel azon vagyok, hogy belekezdjek valami újba, és hogy újra felépítsem azt, ami eddig volt.

A körülöttem lévő emberek közül eltávolítottam azokat, akik nem odavalóak voltak – vallotta be őszintén Alee, majd arról is beszélt, hogy az utóbbi időben jó pár kilót felszedett magára.

“Próbálunk valamit kezdeni a testemmel is, mert szerintem a test az első lépés a megfelelő mentális egészséghez.

Heti háromszor járok személyi edzőhöz, emellett minden nap megcsinálom ezt a spártai 100-at.

Ami azt jelenti, hogy 100 fekvőtámasz, illetve 100 guggolás és 100 felülés. Próbálok változtatni ezen, ami most vagyok”.

Ebben a videóban Alee arról a kapcsolatáról is vall, amelyik lehúzta:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tari Ádám – ATPP (@adamtari_pro_physique) által megosztott bejegyzés

Itt pedig az RTL riportját nézheted meg:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: Alee Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Rácz Jenő legújabb üzenetében nem kímélte Istenes Bencét: "Ne folyamatosan csak a kifogásokat keresse, hanem..."