Mióta Jákob Zoltán hazaküldte az első versenyzőt a Nagy Ő című műsorból, a hölgyek még nagyobb elánnal küzdenek a kegyeiért. Ha szeretnéd látni, hogy nézett ki az első hölgy, akitől Zoli megvált, ide kattintva kiderül.
A versenyben maradt jelöltek különböző praktikákkal igyekeznek magukra felhívni a figyelmet.
A Zolinál közel 35 évvel fiatalabb Nati például durván rányomult a milliárdosra, még a kezét is bevetette: ide kattintva láthatod nem mindennapi akcióját.
Ide kattintva pedig megnézheted, hogy fogadta Zoli, amikor Bettina a Titanic főcímdalának eléneklésével próbálta megnyerni magának a milliárdos szívét.
Mindenki máshogy próbálkozik tehát, ám az első rózsaceremóniára a legtöbb hölgy félve érkezett.
Attól tartottak, nehogy pont ők legyenek azok, akik a végén virág nélkül maradnak. Két hölgynek ugyanis nem jut rózsa, így biztos, hogy nem közülük kerül majd ki Zoli választottja.
A ceremónia kezdetén mindenki rettenetesen izgatott volt és azt találgatta, ki kapja majd az első rózsát.
Az a hölgy ugyanis megkapja a Hazatérés Kulcsát is, ami azt jelenti, hogy Zoli budapesti luxuslakásában kettesben randizhat a milliárdossal.
Mikor Zoli kimondta annak a nevét, akinek az első rózsát adja, a többi hölgy el sem akarta hinni a döntést. Itt láthatod, kire esett a milliárdos választása:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!