A Házasság első látásra Szabija úgy tűnik, hogy a 2025-ös évben kezdett el igazán rákapcsolni, hiszen, mint mondta, 3 hölgy is verseng érte!
A Tények Plusz adásában azt is elárulta, miért nem működött a házassága feleségével, Fecső Judittal:
“Hát, fordulatokkal volt tele a házasságunk utáni időszak is. Egy happy enddel zárult a történet, ami akkor kezdődött el egyben”
Aztán valami kezdett elfogyni, tehát nem teljesen passzoltunk össze időbeosztásilag, életvitelszerűleg.
A túl sok energiájával volt gond, tehát túl korán kelt, a bioritmusunk nem passzolt.
Ez egy párkapcsolatban probléma lehet, szerintem” – kezdte a dúsgazdag üzletember, majd így folytatta:
Új irány felé mutat az életem, és három hölgy is van, aki a kegyeimért versenyez, ha mondhatom így.
„Három versenyző hölgy lenne, de Szabiból csak egy van, úgyhogy valamilyen irányba ezt ki kell fordítsam…
Vagy mind a hárman kapnak egy-egy gyémántgyűrűt, hogy békesség legyen” – tette hozzá viccesen Szolnoki Szabolcs.
Itt a teljes riportot láthatod:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Szolnoki Szabolcs Instagram oldala)