Oldal kiválasztása

Hétfő este kiderült, hogy a Házasság első látásra 2. évadából Reni és Brumi is szakított, így végül egyik pár sem folytatta közösen.

Reni nem fogta vissza magát, kamerák előtt mondta el, melyik hölgyet vádolja amiatt, hogy tönkrement férjével a kapcsolata.

Persze azt is elismerte, hogyha minden tökéletes lett volna, akkor az a hölgy sem tudta volna elszakítani őket egymástól.

Reni férje, Brumi sem maradt néma, ő közösségi oldalán tálalt ki a szerinte közrejátszó okokról.

Ha kíváncsi vagy arra, Brumi szerint miért futott zátonyra a házasságuk, ide kattintva megtudhatod.

Reni pedig Orsit okolja az egészért: “Orsitól kaptam egy hangüzenetet, amiben az volt, hogy egész reggel a férjemmel beszélgetett, és reméli, hogy ez nem baj.

Ez nyilván hidegzuhanyként ért engem, hiszen önmagában már az is, hogy miért beszélgetnek, miközben én megkértem Petit előtte lévő nap is, hogy ne beszélgessenek, főleg annak tudatában, hogy Peti engem is többször megszólt azért, hogy miért tartom Orsival a kapcsolatot.

Az utána lévő reakciójuk volt számomra a legnagyobb meglepetés. Amellett, hogy nekik állt feljebb, egyidejűleg mind a kettő eltűnt az életemből, s onnantól kezdve nem voltak hajlandóak velem kommunikálni

Én azt mondanám, hogy Orsi tehet erről, de nem tud oda homokszem kerülni, ahol nincsen rés. Tehát nem lehet Orsira ráhúzni ezt az egészet.

Nálam akárhogy próbálkozhatott volna bárki, akár például Zoli, akkor se talált volna rést, mert kitartottam volna a férjem mellett, és szerettem Petit” – hangsúlyozta a jelenleg szingliként élő Reni.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: TV2)

Olvasd el ezt a cikket is –>  A Barátok közt Berényi Danijából komoly üzletember lett. Az új kép felfedi, hogy néz ki 37 évesen: