Terence Hill 84 évvel ezelőtt, 1939. március 29-én született Mario Girotti néven, és nagyon fiatalon már a kamerák elé állt.
Első komolyabb szerepét húszévesen kapta a Karthágó lángokban című filmben, majd Luchino Visconti cannes-i nagydíjat elnyert A párduc című alkotása következett.
Carlo Pedersolival, azaz Bud Spencerrel az 1967-es, Az Isten megbocsát, de én nem című spagettiwesternben játszott együtt először.
A világsiker után a páros számos vígjátéka lett igen népszerű. Terence Hill 1973-ban Henry Fonda oldalán játszott a Nevem: Senki című akcióvígjátékban.
Rendező-színészként filmre vitte a Lucky Luke-sorozatot, de ismert munkái még a Don Matteo, illetve az Alpesi őrjárat című széria is.
Az idős sztár a mai napig aktív, továbbra is forgatja a Don Matteo aktuális részeit, a sorozat már több mint 20 éve fut Olaszországban!
A 2016-ban elhunyt Bud Spencer emlékére készítette el nemrég a Nevem: Thomas című filmet.
Az itt látható kép is bizonyítja, hogy Terence-nek esze ágában sincs otthon ülni és lábat lógatni.
Közösségi oldalán megmutatta, micsoda pöpec motorja van: alig várja, hogy legyen egy kis szabadideje.
Akkor szokott ugyanis felpattanni erre a vasparipára, hogy az utakat rója:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!