Számtalan néző várta a szombat estét, hiszen végre bemutatkozott Krausz Gábor a táncparketten!
Az már most kijelenthető, hogy a séf a Dancing With The Stars című műsor egyik pozitív meglepetése. Legelső produkciója több szempontból is különleges volt, ám nem csak ő volt az, aki lenyűgözte a közönséget.
Természetesen a hölgyek is nagyon kitettek magukért közülük talán Király Linda volt a legjobb. Úgy rázta a csípőjét, hogy a zsűri alig hitte el, amit lát: Ide kattintva te is visszanézheted, őrület volt az egész!
Ide kattintva pedig láthatod az este másik igazán váratlan és káprázatos produkcióját! Marics Peti akkorát táncolt, hogy mindenkinek tátva maradt a szája! Minden fényárban úszott, nagyon látványos volt.
Eszenyi Enikőre is rengetegen voltak kíváncsiak, hiszen botrányai után a nézők szerették volna látni, mit tud színpadra vinni! Nem kellett csalódniuk, őrült tempót diktált, szuper volt a koreográfia: Ide kattintva megnézheted.
Ám a legtöbb szempár minden bizonnyal Krausz Gáborra és partnerére, Mikes Annára szegeződött, ők pedig nem okoztak csalódást, sőt!
Modern showtáncuk látványos és dinamikus volt, és Krausz Gábornak még arra is maradt energiája, hogy produkciójával egy különleges üzenetet küldjön Tóth Gabinak.
Ha még nem láttad volna a séf mit mutatott a színpadon, mindenképp érdemes belepillantani a koreográfiába! Ide kattintva visszanézheted.
A műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna ráadásul azt is észrevette, hogy Gábor egy kis “fricskát” is rakott az előadásba:
„Krausz Gáborék egy nagyon energikus show-tánccal indították el az estét. Azahriah egyik legnagyobb slágerére ropták, és még személyes történetet is belecsempésztek a produkcióba” – utalva alra, hogy a néptánc elemei is megjelentek a produkcióban Tóth Gabi párja pedig néptáncos múlttal rendelkezik. Vajon Gábor így akarta megüzenni Gabinak, hogy ő is tud olyat, mint az énekesnő jelenlegi párja, Papp Máté Bence?
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!