Oldal kiválasztása

Palcsó Tamás a Megasztár második évadában szerepelt 20 évvel ezelőtt, és Caramel mögött 2. helyezett lett.

Sokáig nemigen lehetett róla hallani, most azonban új projekttel jelentkezett, melyhez nagypapája versei szolgáltatták az alapot.

“Nem csak egy dalról és egy versről van szó. Hat versből hat dal született, amit szeretnék majd kislemez formájában kiadni” – árulta el Palcsó Tamás az M2 Petőfi TV műsorában.

“Ez nagyon személyes számomra. Sajnos a nagypapám nem érte meg, hogy ezt kiadjam.

Mióta elkezdtem zenével foglalkozni és a nagyközönséghez eljutottam, azóta mondta, hogy neki vannak versei, és szeretné, ha ezen alapul szolgálhatnának. Hobbi szinten írt, nyolcvan-száz költeményről van szó – mesélte az énekes.

„Nagyon jó nagypapa volt, sokat köszönhetek neki. Mikor az általános iskola harmadik osztályát jártam, akkor náluk laktam egy évig Jánoshalmán.

Előtte nem tanultam valami jól, de a nagypapám tanárember is volt, ő tanított meg megszeretni a tanulást.

Mindig nagy türelemmel állt hozzám. Nagy tudású, háromdiplomás ember volt, sokat formált az én személyiségemen, amit köszönök neki” – közölte az énekes, aki végre szerelmét is megmutatta:

“A kedvesem a női szereplő ebben a klipben. Nagyon nagy profizmussal és türelemmel állt a forgatáshoz. Tényleg minden nagyon jól sikerült, ritka az ilyen” – hangsúlyozta Tamás.

Íme a klip Palcsó Tamással és kedvesével:

Oszd meg, hogy mások is megnézhessék!

(Kiemelt kép: TV2)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Kucsera Gábor és Stana Alexandra levette a lábáról a közönséget táncával! Videón a produkció: