Augusztus 31-én, hétfőn indul a Házasság első látásra című műsor új évada. Az egyik szereplő Kemenczés László őszintén válaszolt a csatorna kérdéseire.
Laci 45 éves, belsőépítész, és a műsorban az „érzékeny mókamester” szerepét kapta. Saját magát romantikus, érzékeny és védelmező férfiként jellemzi.
Kifejezetten hisz a szerelem első látásra erejében: szerinte akár az első néhány másodpercben eldőlhet, hogy két ember között megvan-e a kémia.
Érdekes háttér, hogy félig német, félig magyar, és körülbelül hat-hét éve él Magyarországon. Elmondása szerint nagyon szereti Magyarországot, a magyar embereket, a magyar ételeket és – ahogy ő fogalmazott – a magyar nőket.
Most úgy döntött, hogy a párválasztást a szakértőkre bízza, mert nagyon szeretne végre egy valódi társra találni. Van azonban egy megrázó része is a történetének: a forgatás előtt elveszítette az édesapját, akivel rendkívül szoros kapcsolatban volt.
Laci szerint édesapja a legjobb barátja és egyben a példaképe volt, és nagyon fájlalja, hogy már nem lehetett ott az esküvőjén.
Közben egy másik szereplő, Juci szintén válaszolt arra a kérdésre, úgyba bújna-e párjával a nászéjszakán vagy sem: ide kattintva láthatod.
És még egy érdekes dolog Laciról: Már korábban, az első évad idején is jelentkezett a Házasság első látásrába, de akkor a szakértők nem találtak számára.
A videóból kiderül, hogy lefeküdne-e párjával a nászéjszakán:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Oszd meg, hogy mások is megnézhessék!







