Most, hogy befejeződött a műsor, Házasság első látásra Zsoltja végre megtörte a csendet. Elárulta, igazából mit gondol erről az egészről:
Ezt írta a közösségi oldalán: “Ez a hat hét életem legintenzívebb időszaka volt, életre szóló élményekkel és tanulságokkal.
Egy ilyen szélsőséges helyzetben a megúszás és középút fogalma értelmezhetetlen. Csak és kizárólag a spektrum két szélső értéke létezik: nettó boldogság vagy mindent átható indulat.
DE: minden mozzanat, minden tényező, minden öröm, minden konfliktus feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy értékesebb, magasabb minőségű emberré és jobb társsá váljunk.
“Ezen hat hét során iszonyatosan sokat tanultam magamról, a képességeimről, az erényeimről, a korrigálásra szoruló deficitekről, a hibáimról, a határaimról. És legalább ugyanekkora tanulsággal szolgált a műsort visszanézni, benne saját magamat; a működésemet külső szemlélőként, kívülről vizsgálva.
Köszönöm a rengeteg támogató üzenetet, a pozitív visszacsatolásokat és az építő kritikákat. Végtelenül hálás vagyok azért, hogy ebben az egészben részem lehetett… hogy a részese lehettem” – hangsúlyozta.
Ha arra is kíváncsi vagy, hogy Zsolt feleségének, Rebekának mi a véleménye, és szerinte mi lesz velük kettejükkel a műsor után, ide kattintva láthatod.
“Külön köszönet a szereplő-társaimnak, hogy igaz barátként segítettük egymást.
A stábnak, amiért a stresszt – türelemmel, humorral és szeretettel semlegesítve – élménnyé konvertálták” – zárta gondolatait Zsolt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Kiemelt kép: Horváth Zsolt Instagram oldala)







