Oldal kiválasztása

A Házasság első látásra című műsor egyik szereplője, Fűzfa Rita volt a Mokka adásának vendége.

Az 55 éves hölgyet azzal kapcsolatban kérdezték, hogy mennyire lepte meg férje, Sanya döntése.

A férfi ugyanis – a kezdeti komoly súrlódások ellenére – folytatni szerette volna a kapcsolatot feleségével.

Rita elmondta, alig akart hinni a fülének, mikor meghallotta Sanya döntését: “Félrehúztam a hajamat a fülem mögül, hogy biztosan jól hallok-e” – közölte.

Azt is elárulta, hogy miért döntött végül a válás mellett: “Szerintem erre a válaszra lehetett számítani.

Igazából az elején valahogy elsiklottunk afelett, hogy én nem rá számítottam. Tehát ez ugyanúgy megvolt az én részemről is, csak ez az én esetemben nem volt kiélezve. Hiszen én is azt mondtam, hogy nálamnál nem idősebb párt szerettem volna” – hangsúlyozta Rita.

Sanya valóban idősebb Ritánál, 5 év van köztük, ám a férfi most mutatott magáról egy különleges fotót! A képből kiderül, micsoda szívtipró volt 31 évvel ezelőtt, 29 évesen: ide kattintva láthatod.

Rita még egy durva dolgot is bevallott, ami igazán meglepő véletlen! Kiderült, hogy ők ketten Sanyával már találkoztak korábban, műsoron kívül is, még a széria előtt!

Hogy mit mondott akkor Rita Sanyának, kiderül ebből a videóból:

Oszd meg, hogy mások is megnézhessék!

(Kiemelt kép: Fűzfa Rita Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Titokban egybekelt Szoboszlai Dominik és gyönyörű kedvese! Itt a várva várt esküvői fotó: