Oldal kiválasztása

Péntek este véget ért a Séfek Séfe ötödik évada, ami talán minden eddiginél izgalmasabbra sikeredett.

A döntőben mindegyik séfnek állva maradt egy-egy versenyzője, így Vomberg Frigyes, Wolf András és Krausz Gábor tanítványáért is lehetett szorítani.

A nézők közül rengetegen szurkoltak Fejes Rudolfnak, aki Krausz Gábor csapatából jutott a döntőbe.

Rudi az évad nagy részében remekül teljesített, ám az utolsó adásokra mintha fáradni kezdett volna, egyre szétszórtabbá vált.

Ezzel szemben a két másik döntős, Gajdos Dávid és Zörgő János szinte végig kiegyensúlyozottan jó teljesítményt nyújtott.

A fináléban mindhárom versenyző nagyon odatette magát, hajszálon múlt az, ki lett a győztes.

Jani és Rudi között alakult ki igen szoros verseny, az utolsó szavazat előtt döntetlen volt köztük az állás.

Krausz Gábornak az eddigi négy évad során egyszer sem sikerült nyerni, így az ötödikben nagyon meg szerette volna mutatni.

Végül azonban keserű csalódás érte, a videóból kiderül, miért:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Rubint Réka kutyaürülékhez hasonlította a kommentelőket: "Annak van ideje kommentelgetéssel foglalkozni, akinek...