Oldal kiválasztása

Annyi év huzavona, hercehurca és megpróbáltatás után talán végre nyugalomba jut Bíró Ica élete.

Túlélte a végrehajtásokat, a háromszoros kilakoltatást és még megannyi nehéz helyzetet.

Nemrég egyébként az is kiderült, hogy mi Bíró Ica eredeti neve.

Ha kíváncsi vagy arra, hányszor változtatott nevet, és hogy hívták eredetileg, ide kattintva mindent megtudhatsz.

Most, hogy túl van a küzdelmes éveken, a Metál Lady úgy döntött, ideje új életet kezdeni.

Ehhez egy Budapest melletti csöndes kisvárost szemelt ki, méghozzá Budakeszit.

Bíró Ica nem kerget álmokat, tudja, hogy kevés lesz a nyugdíja, ezért azt is kitalálta, miből szeretne megélni.

Többek között az is szóba jöhet, hogy a helyi Lidl üzletben dolgozzon. Így nyilatkozott minderről a Borsnak:

“Bementem személyesen érdeklődni a lehetőségekről. Kedvesen fogadtak, elmondták, hogy nagyon korrekt ott a közeg, és versenyképes a fizetés – kezdte Ica, majd így folytatta:

“Nem vagyok egy nyafogós típus, és a kétkezi munkától sem riadok vissza. Most felmérem a számomra legmegfelelőbb lehetőségeket.

A túlélésem utolsó fázisában vagyok és a jövőm biztosítása miatt kénytelen vagyok újra kezdeni sok mindent. Keresem a helyem és az utam, biztonságot nyújtó megélhetést.

Május 30-ával elérem a nyugdíjkorhatárt, de egész biztos, hogy abból a pénzből, amit kapni fogok, lehetetlen lenne megélni” – árulta el a Metál Lady.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Erika bizarr aerobik-show-t tartott Jákob Zolinak: a milliárdost megigézte a produkció