Minden eddiginél bevállalósabb volt a Nagy Ő legutóbbi adása, ugyanis Jákob Zoli és a versenyző hölgyek testére hőkamerákat szereltek.
Így nem maradhatott semmi titokban, a műszerek azonnal jelezték, hogy ki mit érez a másik iránt. Furcsa módon a hölgyek egyáltalán nem jöttek ettől zavarba, sőt, még inkább bevetették magukat a milliárdosnál.
Mikor Zoli megpillantotta, Vanda hogy jelent meg és mit tart a kezében, felsikoltott! Ide kattintva te is láthatod.
Ide kattintva pedig megnézheted, mi volt Enikő tettében az, ami már Lékai-Kiss Ramónának is sok volt!
Virágot sem kellett félteni, hozta a formáját: “Na megjöttem, kezdhetünk is neki” – lépett oda rendkívüli magabiztossággal Zolihoz.
Majd azzal a lendülettel le is dobta magáról a ruhát, így mindössze egy aprócska bikiniben ült a milliárdos mellé.
Jákob Zoli nem is állta meg mindezt szó nélkül: “Azta, hamar ledobtad a rucit!” – jegyezte meg rögtön.
Ám virág cseppet sem jött zavarba a kijelentéstől, sőt, rákontrázott: “Kell az a három gyerek.” – mondta. A milliárdos azt hitte, hogy rosszul hall, azonnal vissza is kérdezett: “Mi?!”
“Hát kettő-három. Mondtam, minimum” – szólt Virág, mire Zoli: “Ja, és már most?” Hogy Virág hogy vágta ki magát a szituációból és mi lett a folytatása, kiderül a videóból:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!