A tavalyi Sztárban Sztár leszek is sokszor Tóth Gabi és Majka vitájától volt hangos, ők ketten többször is egymásnak estek.
Az pedig borítékolható, hogy idén is várhatóak kettejük között konfliktusok, ezt Tóth Gabi meg is erősítette.
Így nyilatkozott a Blikknek az énekesnő: “Nyilván Majkával voltak megint a legádázabb vitáim.
Valamiért ő nekem jobban beszólogat, azt hiszem, Peti kevésbé tolerálja a mentalitásomat, azt, hogy vibráló, örökmozgó, érzések vezérelte ember vagyok.
Igaz, azt hiszem, valójában ő is ilyen, szóval, szerintem ez a két dudás egy csárdában tipikus esete” – kezdte Gabi, majd így folytatta:
“Peti néha begőzöl és ilyenkor bizony képes egy lépéssel tovább menni annál, amit még szó nélkül tudok hagyni.
Durván nekem rongyol, és ezen aztán persze mindkettőnknek el tud gurulni a gyógyszere.
Ő hajlamos néha igen csúnyán beszélni, ami nekem nem fér bele, és ezt én olyankor szóvá is teszem.
Amit azonban nagyon tisztelek benne, hogy mindig bocsánatot kér, ha túllőtt a célon” – hangsúlyozta Gabi, aki azt is elárulta, hogy ezt leszámítva szerinte kifejezetten jó a viszonyuk.
Itt láthatod egy emlékezetes csörtéjüket a tavalyi évadból, Tóth Gabi sírva is fakadt:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: TV2)