Oldal kiválasztása

Vasárnap este Pintér Tibor letette a névjegyét a Sztárbox című műsorban, nem is akárhogy.

Elképesztő ütéseket mért a TNT énekesére, Dobrády Ákosra, aki egy ponton túl nem is tudta folytatni a mérkőzést.

Tenya így lényegében kiütéssel nyerte a meccset. Ha szeretnéd látni, milyen őrületes volt a küzdelem, ide kattintva megnézheted.

Ide kattintva pedig Pintér Tibor bevonulását is láthatod. Nem akármilyen show volt, hiszen lóháton érkezett a ringhez!

Talán kevesen tudják, hogy a színésznek van egy 17 éves fia, Máté, aki a helyszínen szurkolt édesapjának.

Egyre inkább látszik rajta, hogy néhány év múlva meglehetősen jóképű férfi válik majd belőle. Máté azonban már kiskamaszként is igen előnyös külső tulajdonságokkal rendelkezett.

Ezt jól mutatja az a tény is, hogy öt évvel ezelőtt, 2018-ban megnyert egy országos gyermekszépségversenyt. Most pedig így néz ki, lefotózták, ahogy édesapjának drukkolt:

Az édesapa, Pintér Tibor természetesen nagyon büszke Mátéra! 3 évvel ezelőtti közös képük mellé a következő szöveget írta ki a közösségi oldalára: “Azért elég jóképű a gyermekem. Vajon kire ütött?”

A kérdésre persze valószínű, hogy jól tudja a választ, és bárki más is, aki ránéz a képre, hiszen Máté nagyon hasonlít az édesapjára. A srác egyébként 2006-ban született, édesanyja pedig Nyíri Bea. Így néz ki együtt apa és fia:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tibor Pintér (@tibor.pinter.906) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: RTL)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Kamerák előtt omlott össze Lajcsi, itt a videó: "Megyek, ahová mennem kell, akár a bitófa alá is!"