Oldal kiválasztása

Bizton állítható, hogy a tavalyi Nagy Ő legemlékezetesebb szereplője Virág volt, aki egy aprócska bikiniben érkezett Árpa Attilához.

Mivel egy éve nem sikerült meghódítania a színészt, idén Jákob Zolinál is szerencsét próbált, ám a milliárdoshoz mások is extrém belépővel jöttek.

Közülük teljesen egyértelműen Mónika vittel el a pálmát, aki a bugyiját is odaajándékozta Zolinak, majd hangsúlyozta: hogy “a sufniját mindig karban kell tartani!” Ide kattintva láthatod a hölgyet.

Ide kattintva pedig megnézheted Zoli exét, aki egyszer már meghódította a milliárdos szívét, és most újból ezt szeretné tenni.

Szóval Virágnak fel volt adva rendesen a lecke, mert ebben az évadban szinte semelyik hölgy nem aprózta el.

Mindenki nagyon kitett magáért az első találkozáskor, így valószínűleg ezúttal nem Virág volt az, aki a legnagyobb hatást tette a milliárdosra.

Pedig a hölgy ezúttal is mindent megtett: hintóval érkezett, majd láthatóvá vált egyedi ruhakölteménye is.

Ruháját tetőtől-talpig rózsák borították, igen érdekes megjelenést kölcsönözve ezzel Virág számára.

Hogy milyen szöveggel indított a hölgy Zolinál, és mi volt erre a milliárdos válasza, kiderül a videóból:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Élő adásban vágta ki a pólóját Majka, igen pikáns helyen: a kamera felvette