Oldal kiválasztása

Hétfő este kezdetét veszi a Nagy Ő című műsor, amelyben az ország egyik leggazdagabb embere próbál magának párt találni.

A milliárdos Jákob Zoltán szívét összesen 17 hölgy szeretné elnyerni, köztük többek között Virág is.

Virág már az előző évadban, Árpa Attilánál is szerencsét próbált, ráadásul legelőször igencsak hiányos öltözetben jelent meg. Ha kíváncsi vagy rá, mi volt rajta mindössze, ide kattintva láthatod.

Virág kedvét a korábbi kudarc nem vette el, nagy reményekkel vágott neki a mostani versenynek:

“Azért jelentkeztem most a műsorba, mert úgy gondolom, hogy mindenkinek jár egy második esély, többek között nekem is.

Attilával nem sikerült az ismerkedésünk, elég hamar vége lett, de ez nem vette el a kedvemet attól, hogy megtaláljam a Nagy Ő-t, aki remélem, Zoli lesz.

Zolit egy spontán és vicces férfinek tartom, és feltett szándékom, hogy megnyerjem a szívét.

Zoli jó emberismerő is, ezért itt mindenki el fog bukni, aki nem magát adja.

A lányokkal alapvetően jól szoktam kijönni, de ha harc hát legyen harc” – mondta határozottan Virág, itt láthatod a bemutatkozását:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Tóth Vera lerántotta a leplet húga válásáról: "Kilépett egy házasságból, amit már..."