Oldal kiválasztása

Molnár Anikó hosszabb interjút adott a Story magazinnak, amelyben a pénz illetve kapcsolatai is szóba kerültek.

A Való Világ és a Nagy Ő egykori sztárja a lapnak kendőzetlenül fogalmazott és őszintén megnyílt.

“Manapság már a férfiak is megnézik, mennyire tehetős egy nő. Ami nem feltétlenül baj, de a nemek közötti tisztelet egyszerűen elveszett. Érzelmi trógerség van.

Amikor egy friss kapcsolatban valaki azonnal azt kiabálja, hogy így szeretlek, úgy szeretlek, ott van a legnagyobb baj.

Ezek csak hirtelen fellángolások, és a tüzet életben tartani baromi nagy meló! Hiszek a szerelemben, de ma már inkább mégis a csodában” – kezdte Anikó, majd így folytatta:

“Ha valami működik, az az első másodperctől kezdve megy, kompromisszumok nélkül. Csak azért nem kell senki, hogy legyen mellettem valaki. Ebből elegem van!

Akkor inkább végigküzdöm magam az életen egyedül. Így is a terhek, tapasztalatom szerint, jórészt az én vállamon vannak. Úgy állok helyt nőként, hogy nem árulom a testemet.

Igaz, azt sem ítélem el! Ha arról lenne szó, hogy nem tudok enni adni a kutyáimnak, és fenntartani az otthonom, inkább belemennék ebbe, mint egy hazug, szemét, számító kapcsolatba” – árulta el.

Hozzátette: “Sokan azt hiszik, magas a mérce nálam. Valóban magas: emberileg. Ezt képtelenek megugrani annyian! Továbbra sem a külsőségek a legfontosabbak” – mondta el Molnár Anikó.

Neked mi a véleményed Anikó kijelentéséről? Te mit tennél, ha nem lenne pénzed? Írd meg kommentben, Facebook oldalunkon! 

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Kiemelt kép: Molnár Anikó Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Az orvos alaposan megnézi az idős hölgy mindkét kezét. Az asszony ránéz és így szól: