Gáspár Laci volt a vendége Hajdú Péter Összezárva című műsorának a Life TV-n.
Az adásban sok komoly téma szóba került, például Laci sérelmezte, hogy mentortársai nem álltak ki mellette egy kritikus pillanatban.
Szinte az egész ország emlékszik arra a súlyos bakijára, amikor Kóbor Jánosra emlékezve Gyöngyhajú lány helyett véletlenül Zöldhajú lányt énekelt.
Az énekes úgy érzi, hogy akkor, abban a pillanatban, amikor egy ország esett neki, mentortársai nem védték meg kellő erővel.
Arról is vallott Hajdú Péternek, hogy nem igaz, hogy nem becsüli meg a pénzt.
Attól, hogy drága sportkocsikat vesz, még tudja, mi az a nélkülözés, hiszen nagyon szegény körülmények között nőtt fel.
A műsor egy pontján háttérzeneként épp Gáspár Laci egyik saját dala szólt, a Mondd, miért szeretsz te mást című nóta.
Az énekes már az első néhány taktust követően szabályosan zokogni kezdett. Nem tudta abbahagyni a sírást.
Kezét összekulcsolva könyörgött Hajdú Péternek, hogy kapcsolják ki a dalt, és jöjjön valami vidámabb szám.
Azt sajnos nem tudtuk meg, hogy milyen emlékek váltották ki Gáspár Laciból ezt a heves reakciót:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!