Erdélyi Mónika Korfu szigetére utazott nyaralni lányával, a pihenés azonban egyáltalán nem indult jól. Egyik bőröndjüket ugyanis kinyitották, és sajnos elcsentek belőle néhány dolgot.
Mónika ráadásul nemrég volt a Szerencsekerék című vetélkedőben, ahol bár szinte az összes betű megvolt, mégsem találta ki a fődíjat.
Így onnan sem érkezett be pénz. Ha kíváncsi vagy rá, mi volt az a feladvány, amire nem jött rá Mónika, ide kattintva megnézheted.
Erdélyi Mónika a YouTube csatornáján azt is elmesélte, hogyan rabolták ki őket nyaralásukkor. Íme a történet: “Nagyon vigyázzatok a bőröndjeitekre, velünk ugyanis az történt, hogy megloptak minket.
Az egyik bőröndünket, ami ugyan egy nagyon jó minőségű bőrönd, de valamiért sose szoktuk lezárni… Nem tudom, rengeteget utaztunk már ezzel, soha nem zártuk le, soha nem tűnt el semmi, most viszont igen.
Kettő darab telefontöltőt kiloptak a börtönből, és ez egészen biztos, mert már ott észrevettük, amikor megérkeztünk és töltöttük volna a telefonunkat.
Hát nem volt. Akkor még azt gondoltuk, hogy biztos az utolsó pillanatban kiraktuk itthon, és itt maradt. Hát, sajnos nem. Ahogy hazaértünk, megnéztük mindenhol, nem maradt.
Nem tudjuk, hogy hol történt, Budapesten vagy Korfun. De valahol kinyitották a bőröndöt és kilopták ezt a két töltőt.
Ami tényleg döbbenetes, mert mi nagyon sokat utazunk, és még soha ilyesmi nem történt velünk, vagy csak nem vettük észre, hogy valami eltűnt, nem tudom.
Szóval nagyon vigyázzatok. Mert ilyesmi előfordulhat” – figyelmeztetett mindenkit a videóban Erdélyi Mónika. A műsorvezető azt is elárulta, hogy az ő becslése szerint a két telefontöltő értéke körülbelül 25 000 Ft.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!