Oldal kiválasztása

A 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált Ukrajna helyett az Egyesült Királyságban rendeztek meg szombaton.

Ez volt az első alkalom 1998 óta, hogy a versenyt a szigetországban rendezték, a dalfesztivál történelmében pedig rekordnak számító kilencedik alkalommal látták el a britek a házigazdai feladatokat.

Érdekesség hogy a kilencből ötször más ország helyett vállalták el. Emellett ez volt az első alkalom, hogy Liverpool rendezte a versenyt – olvashatjuk a Wikipédián.

A verseny győztese a Svédországot képviselő Loreen lett, akik 583 pontot összegyűjtve nyerte meg a döntőt, az ország hetedik győzelmét aratva.

Diadalával Loreen lett Johnny Logan után a második olyan előadó, aki kétszer is megnyerte a dalfesztivált.

Első győztes dala, a Euphoria annak idején hatalmas sláger volt, biztos sokan emlékeznek rá.

Azt azonban már kevesen tudják, hogy az idei versenyen történt egy kínos baki is.

Az Izraelt képviselő Noa Kirelnek és táncosainak alaposan meggyűlt a baja az énekesnő nadrágjával.

A letéphető nadrág ugyanis nagy nehezen jött csak le, így az előadó kis híján nem tudta elkezdeni a szóló részét.

Ám végül az itt látható ügyes mozdulattal remekül oldotta meg a dolgot:

@jackhlawson Do you guys think Noa Kirel’s Eurovision wardrobe malfunction will affect her jury result? . #eurovision #esc2023 #eurovision2023 #noakirel #israel #liverpool #israeli #unicorn ♬ original sound – Jack Lawson

Oszd meg, hogy mások is láthassák!

Olvasd el ezt a cikket is –>  90 évesen lelt ismét párra Vitray Tamás! Egy régi kolléganője az új kedvese! Íme a részletek: