Oldal kiválasztása

Annyi dráma és kálvária után Bíró Ica élete végre egy nyugodtabb periódusba került. Rá is fért már néhány stresszmentes hónap Icára, akinek az elmúlt évei a teljes bizonytalanságban teltek.

Kilakoltatások, pereskedések, felsorolni is nehéz, mi mindennel kellett megküzdenie a Metál Ladynek.

Most azonban végre van ideje otthona csinosítására, elsőként a kertet szeretné rendbe hozni. Az persze, hogy a ház körül is tevékenykedik, nem azt jelenti, hogy nem dolgozik.

Többféle munkát is vállal, hiszen nagyon kevés a nyugdíja, csak abból nem tudna megélni.

Elárulta, mi mindennel egészíti ki a jövedelmét: “A Buda Környéki Televíziónál riporterkedek, kérlek szépen” – árulta el a Mokka tudósítójának Bíró Ica.

“Őrző-védő is voltam, mint tudjuk. Van, amikor azt mondják, hogy a szükség nagy úr, és akkor az ember megpróbálja.

Azt, hogy túléltem bizonyos dolgokat, az egy dolog. Közben nyugdíjas lettem. Jól megérdemelt, nyugdíjas láblógatás, szóval az nem.

Kőkeményen új szakmákat tanulok. A könyvemben is hiszek” – mesélte Ica, aki merész húzásra vállalkozott!

Kamerák előtt mutatta meg, milyen remekül áll még neki a bikini, 66 évesen is. Itt láthatod a különleges felvételt, érdemes belenézni:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: Bíró Ica Facebook oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Majka a kórházban átértékelte az életét és komoly döntésre jutott: "Még megcsinálom a Bezár a Bazárt, aztán..."