Magyarország engedélyezi a NATO-csapatok országban történő állomásozását, gyakorlatozását, fegyverek juttatását más szövetséges államoknak Magyarországon keresztül.
Nem engedélyezi azonban fegyverek közvetlen szállítását Ukrajnába, de különféle eszközök, így védelmi felszerelések, üzemanyag, elsősegélynyújtó felszerelések átszállítását lehetővé teszi, és így tesz a humanitárius eszközökkel is – áll a kormányhatározatban, amely az “Ukrajnai válsággal kapcsolatos csapatmozgásokról és egyes kapcsolódó feladatokról” címet viseli.
A rendelet értelmében a kormány nem engedélyezi katonai felszerelések, valamint platformok Magyarország területén szárazföldi és légi úton Ukrajnába történő szállítását;
engedélyezi a NATO erők Dunántúlra települését, ideértve gyakorlatokon és kiképzési feladatokon való részvételét
engedélyezi az Európa Parlamenti és NATO döntés értelmében a halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszereléseknek, valamint platformoknak az ukrán fegyveres erők számára való biztosítása céljából Magyarország területén szárazföldi és légi úton más szövetséges tagállamba történő szállítását;
engedélyt ad a nem halálos erő célba juttatására tervezett felszereléseknek és készleteknek (például egyéni védőeszközök, elsősegélynyújtó felszerelések és üzemanyag) Magyarország területén más szövetséges államba, illetve szükség szerint Magyarország területéről Ukrajna területére történő szállítását;
egyetért és hozzájárul az előbbi pont alá nem tartozó további egészségügyi és más humanitárius anyagoknak a szövetséges tagállamokba és szükség szerint Magyarország területéről Ukrajna területére történő szállításával;
az engedélykérelmek tekintetében megbízza a honvédelmi minisztert, hogy tájékoztassa a nemzetbiztonsági operatív törzset a NATO felől beérkező kérésekről.
A kormány engedélyezi továbbá, hogy NATO-csapatok települhetnek Baranya megye, Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye, Somogy megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye területére, Pest megye területének a Duna vonala és Fejér megye által határolt területére – illetve a Budapest-Duna vonalától nyugatra eső területekre, azaz a Dunántúlra.
Mindez tehát összefoglalva azt jelenti, hogy jöhetnek NATO-csapatok hazánkba, Magyarország területén keresztül lehet fegyvert szállítani más szövetséges, NATO-tagállamba, azonban nem lehet fegyvert szállítani Ukrajnába.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!