Athos Salomé, akit csak brazil Nostradamusnak hívnak beteljesült és viszonylag pontos próféciái miatt, iszonyatos dolgot jövendölt 2023 februárjára.
A jövőbe látó fiatalember drámai szavai szerint az Egyesült Államokat már jövőre elárulhatják, ennek pedig rettenetes következményei lehetnek.
Salomé úgy látja, nagyobb katasztrófa lehet belőle, mint annak idején a 2001. szeptember 11-i terrortámadásból.
“Bombák hullanak az égből, és semmi sem marad ép: ez lesz az első jele, hogy elkezdődött a háború” – közölte a Daily Star című lappal.
Athos Salomé hozzátette, hogy senkit sem akar megrémíteni, csak szeretné, hogy a világ vezetői megakadályozzák Amerika pusztulását.
A brazil Nostradamus azt is elárulta, hogy mi vár még ránk 2022-ben, és bizony nem kecsegtetett túl sok jóval.
Elmondta többek között, hogy milyen vezető fog megszületni, és pontosan milyen veszélyek leselkednek ránk idén.
Ha kíváncsi vagy hajmeresztő jövendöléseire az idei évre vonatkozóan, akkor ide kattintva elolvashatod őket.
Reméljük, hogy nem mindegyik jóslat fog valóra válni…
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!