Oldal kiválasztása

Hajdú Péter nemrég indította el saját YouTube csatornáját. Azért vállalkozott minderre, hogy ott folytassa nagy sikerű Frizbi című műsorát.

Noha még csak pár vendéget hívott el az új stúdióba, a videók máris több százezres megtekintésekkel büszkélkedhetnek.

A legközelebbi vendége G.w.M., azaz Varga Márk lesz, a videó előzetese pedig már látható is.

Szóba kerülnek a legfontosabb témák is, mint például Kulcsár Edina, pénz és a tradíciók.

Márk többek között ezt mondja mostani párjáról: “Edina esetében az volt, hogy bármi jöhet, semmi nem érdekel. Bármit felteszek, ne viccelj!”

Mostani hivalkodó életmódját, mérhetetlen pénzszórását pedig az a alábbi mondattal próbálta tompítani:

„Az is én voltam, amikor lyukas cipőben szaladgáltam, vagy elmentem turnézni, tök nagy sztár voltam, felléptem tízezer ember előtt, utána meg vártam a HÉV-et, úgy mentem haza”

A roma tradíciókról így fogalmaz: “Szerintem magától érthetődő, hogy ha ott ül nyolc férfi az asztalnál, akkor nem fog az egyiknek a felesége beülni, ha például üzletről beszélnek.

Ugyanúgy, ahogy egy férfi sem vesz fel magassarkút” – mondta el a műsorban.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Szikora Robi nagyon kiakadt az X-Faktor mentoraira: "Én szóltam, hogy figyeljetek, ő haza fog menni a saját közösségébe, és..."