Oldal kiválasztása

Úgy tűnik, Kulcsár Edina szereti, ha nem neki kell dönteni, ha van mellette egy határozott férfi, aki megmondja, mit csináljon. G.w.M.-ben is nagyra értékeli, hogy mellette elgyengülhet, hogy belekapaszkodhat a nehezebb pillanatokban.

Sőt, azt is G.w.M. dönti el, milyen ruhát vehet fel Edina. Hiába kérte nem tarthatta meg azokat a darabokat, melyek a rappernek nem tetszettek Így vallott erről Edina Palik László műsorában:

“Az öltözködésem változott legtöbbet, mellette egy bizonyos hosszúságút nem veszek fel, vagy ami egy picit áttetsző. Sok olyan ruhám van, ami már nem az enyém, mert elajándékoztam őket. Együtt átnéztük a ruhatáramat, akár fürdőruha tekintetében.

Ő segített ezekben. Volt, amire mondtam, hogy légyszi, hadd tartsam meg, de nem” – ide kattintva láthatod az erről szóló felvételt.

Edina arról is vallott, milyen jó, hogy erős támasza van: “Most először érzem azt, hogy van felettem valaki, akire számíthatok, akibe tudok kapaszkodni.

Most először engedhetem meg nőként magamnak, hogy néha elgyengüljek, hogy azt mondjam, szeretnék lepihenni, mert fáradt vagyok, és ez nagyon jó érzés” – árulta el a műsorban.

Igen ám, de ezek a gondolatok ismerősek lehetnek. 8 évvel korábban, akkori párjáról, Mátéról Edina kísértetiesen hasonlóan nyilatkozott:

“Én mondhatom azt, hogy mellette lettem nő és neki köszönhetek nagy részben mindent tulajdonképpen. Úgy gondolom, hogy egy sikeres és szép nő mellett kell, hogy legyen egy olyan férfi, aki húzza felfelé.

Nem telik el úgy nap, hogy ne mondaná azt, hogy milyen szép vagyok, milyen csinos vagyok. Mindig dicsér, az előző kapcsolataimra ez nem volt jellemző, inkább az ellentétje…” – mondta 8 évvel ezelőtt.

Itt láthatod a leleplező felvételt, hogy Edina szinte ugyanúgy nyilatkozott volt párjáról, mint most G.w.M.-ről:

@bogicababa__78 #kulcsaredina #dejavu #hm ♬ eredeti hang – bogicababa__78

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Először tett közzé videót Tóth Gabi új párjával! Elképesztő, hogy simulnak össze, csak úgy forr köztük a levegő!