Berki Mazsi óriási meglepetést okozott vasárnap este, amikor az RTL Sztárbox című műsorában meggyőző fölénnyel nyert Megyeri Csilla ellen.
Ide kattintva láthatod, micsoda pofonokat osztott ki Mazsi Csillának, egyáltalán nem kímélte, szinte a földbe döngölte!
Az influenszer ezt követően magabiztosan üzent közösségi oldalán az embereknek: „Hála & köszönet! Nektek, akik hittetek Bennem! A családomnak, akik féltettek, de titkon tudták és bíztak benne, hogy megcsinálom!
A barátaimnak, akik végig kísértek a felkészülésem során és a helyszínen is velem voltak! Szerelmemnek, aki mindenben támogatott és segítségemre volt, a komfortzónáján felül teljesítve az elmúlt hónapokban.
A küzdelem napján egész nap mellettem volt, mindent megadva, amire csak szükségem volt! Nyugalom, szeretet & biztonság.
Köszönöm az edzőmnek Túrós Arnoldnak, hogy hitt bennem és elvárások nélkül állt mellettem a ringben. Köszönöm, hogy ‘gondolkodó ökölvívót’ nevelt belőlem, de a tanulásnak még közel sincs vége! (… és MÉG ökölvívónak sem tartom magam).
Köszönöm az edző partnereimnek és boxos családomnak! Köszönöm, hogy a legjobbaktól tanulhattam és nem kinevettetek, ha hibáztam, hanem építettek, segítve a fejlődésemet. Köszönöm az RTL munkatársainak és a produkció minden egyes tagjának.
A reggelt imával kezdtem. Nem csak magamért, hanem Csilláért is imádkoztam. Köszönöm Neki, hogy ringbe szállt velem.
Köszönöm a pofonokat, és elnézést, hogy elkentem a száját. Most már minden bizonnyal az edzőjével nem mazsoláznak akkora vigyorral. Ne felejtsétek el! A SZERETET MINDIG GYŐZ!” – írta a bejegyzésében Berki Mazsi.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: RTL)