Mikor valaki egy közúti balesetben meghal, a családtagok sokszor kitesznek a baleset helyszínére valamit, ami emlékként szolgál.
Ez gyakran egy egyszerű kereszt, de lehet valamilyen virág vagy plüssállat is.
Kaliforniában, Richmond városában is helyeztek el egy ilyen kis emléket az út mellett. Ray Olson a fia emlékére készítette ezt a kegyhelyet, aki 2003-ban autóbalesetben halt meg.
A földterület azonban az energiaóriás, a Chevron tulajdonában állt, melynek értékét több milliárd dollárra becsültek.
A férfi meg volt róla győződve, hogy majd el kell távolítania a kegyhelyet, ezért 13 éven keresztül mindig csak éjszaka látogatta azt.
Aztán eljött az idő, hogy a cég átalakítsa a szóban forgó területet. A cég emberei nem akarták az emlékhelyet eltávolítani, mert tudták, hogy fontos valakinek.
Ezért egy üzenetet helyeztek el mellette és várták, mi történik.
Az apa jelentkezett, és azt hitte, hogy az emlékhelyet a földdel teszik egyenlővé.
Nagy meglepetésére azonban nem így lett! A cég egy újat épített a régi síremlék helyett!
A cég úgy döntött, hogy még egy kis padot is raknak oda, hogy aki meglátogatja a kis sírt, az le tudjon ülni és méltón gyászolni.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!