Árpa Attila és barátnője, Czakó Alexandra ugyan már együtt vannak egy ideje, mégis elég kevés közös fotó készült róluk.
Ennek egyszerű oka van, Árpa egy korábbi interjújában elárulta, hogy Alexandra nem az ő neve által akar ismert lenni.
Ezért van az, hogy csak ritkán lehet őket együtt látni különböző nyilvános eseményeken.
Ettől még persze nagyon szeretik egymást: “Eldöntötte, hogy ő nem úgy szeretne ismert lenni, vagy elfogadott/híres, hogy ő az Árpa Attila barátnője.
Ő a saját nevével szeretné ezt. Néha-néha elkísér engem, de pontosan emiatt inkább nem úgy szerepelne” – mondta a TV2 Mokka című műsorában a színész.
Most azonban végre együtt szerepelnek, ráadásul nem is akármiben, hanem egy nagyon nézett sorozatban.
Az RTL Klub közkedvelt szériájában, a Keresztanyuban kaptak lehetőséget arra, hogy egy jelenetben játszanak.
Itt most te is láthatod mindezt, igencsak akciódús pillanatokat élhettek meg együtt a forgatókönyvírók jóvoltából.
Árpa Attila barátnője a 2 és fél perc után tűnik fel a videórészletben:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!