Oldal kiválasztása

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin 1952. október 7-én született munkás családban az akkori Leningrádban (ma Szentpétervár).

1970–1975 között a Leningrádi Állami Egyetem jogi karán nemzetközi jogot tanult. Az egyetemi évek alatt lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártjába és tagja maradt annak 1991. évi betiltásáig.

A diploma megszerzése után az Államvédelmi Bizottság (orosz nevének rövidítése: KGB) leningrádi szervezetének munkatársa lett. 1985-ben végezte el a KGB első számú, Vörös Zászló érdemrenddel kitüntetett iskoláját (akkoriban J. V. Andropov Intézet, ma a Külső felderítés akadémiája).

Ezt követően öt évig az akkori Német Demokratikus Köztársaságban, Drezdában működött, hivatalosan a Barátság Háza igazgatója volt.

Hazatérése után a szentpétervári polgármesteri hivatal nemzetközi kapcsolatok bizottságának elnöki, majd a városi kormány elnökhelyettesi posztját töltötte be, közben 1992 elején alezredesi rendfokozatban a KGB tartalékos állományába helyezték.

Későbbi elmondása szerint ekkortájt taxisofőrnek is állt bérkiegészítésként. 1997-ben közgazdasági doktori címet szerzett, disszertációjának címe: Az ásványi és nyersanyag bázis újratermelésének stratégiai tervezése a kialakított piaci kapcsolatok feltételei között, a Szentpétervár–Leningrádi terület régióban.

1996-ban Moszkvába hívták, ahol az elnöki adminisztráció munkatársa, később pedig vezetőjének első helyettese lett.

1998 nyarán kinevezték a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (orosz rövidítése: FSZB) igazgatójának, a következő évben egyidejűleg az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsa titkárának is.

2000-ben választották első ízben Oroszország elnökévé. Most néhány kevéssé ismert, fiatalkori képet láthatsz róla:

Putyin egy leningrádi (ma Szentpétervár) sportiskolában tanult, itt éppen egyik iskolatársát emeli fel:

Egy iskolai bálon táncol az egyik osztálytársnőjével:

Itt édesanyjával látható

19 évesen, egy kutyával. Putyin legendásan szereti a kutyákat.

Házasságkötése évében, 1983-ban

Feleségével, a nászút előtt:

Feleségével és egyik kislányával:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

Olvasd el ezt a cikket is –>  Schobert Norbika is szerencsét próbált a Megasztárban, nem semmi, hogy énekelt! Videón a produkció: