Varga Miklós 3 évtizede együtt van csodaszép feleségével, Erikával. Az is kiderült, hol pihentek idén nyáron:
“Évek óta szép hagyomány a Varga családban, hogy a gyerekekkel együtt négyesben mennek nyaralni. Idén Szicília volt az úti cél.
Aminek viszont eddig nem volt hagyománya, hogy Miklós a feleségével édes kettesben is útra kelt Velencébe, hogy megünnepeljék 30. házassági évfordulójukat” – írja a Best magazin.
Varga Miklós a lapnak így nyilatkozott arról, hogy újra kettesben élnek feleségével:
“Hozzá kell szokni, hogy egyre többet vagyunk így kettesben, ugyanis az ikrek, Vivien és Szabolcs 23 évesen már kirepültek a családi fészekből.”
Ha kíváncsi vagy rá, hogy néznek ki Varga Miklós ikergyermekei, ide kattintva láthatod.
“Másfél évvel ezelőtt költöztek el otthonról. Természetesen megértettük, és mindenben támogattuk őket” – hangsúlyozta az énekes.
Varga Miklós azt azért hozzátette, nekik, szülőknek, furcsa volt megszokni, hogy üres a ház.
“Annak ugyanakkor örültünk, hogy nem kellett és kell izgatottan virrasztanunk, hogy vajon mikor érnek haza” – árulta el.
Íme az énekes és gyönyörű párja, Erika:
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Varga Miklós Facebook oldala)