A Házasság első látásra című műsor 3. évadát követően talán Rita volt az a szereplő, aki a legtöbbet változott.
Nem is tagadta, hogy átesett néhány szépészeti kezelésen, melyhez kapóra jött, hogy ő maga is egy szépészeti klinikán dolgozik.
Azonban a végeredmény önmagáért beszél, hiszen korábbi önmagához képest rengeteget fiatalodott az idén 56 éves hölgy.
Nem csak ő ment azonban át nagy változáson a szereplők közül a műsor befejezése óta.
Többekre is rátalált a szerelem, ráadásul nem is akármilyen párjaik lettek a szereplőknek.
Rita volt férje, Sanya például egy nála 27 évvel fiatalabb hölgy mellett találta meg a boldogságot: ide kattintva láthatod, milyen boldogok együtt.
Peti, a 26 éves cégvezető, pedig új szerelmével közös, csókolózós képet is mutatott: Ide kattintva megnézheted.
Ebből az alábbi videóból, ami lényegében egy fotómontázs, kiderül, milyen komoly változásokon ment keresztül Rita.
Neked mi a véleményed?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Oszd meg, hogy mások is láthassák!
(Kiemelt kép: Fűzfa Rita Instagram oldala)







