Oldal kiválasztása

Szandit 1989 végén ismerte meg az ország, és ki gondolná, hogy bizony mindössze 13 éves volt akkor.

Többek között Fenyő Miklós értő menedzselésének is köszönhetően üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei életbe.

Nem csak zenei karrierjében sikeres immár évtizedeken keresztül: magánélete is páratlanul kiegyensúlyozott és harmonikus.

1996-ban költözött férjéhez, Bogdán Csabához, és 1999-ben össze is házasodtak. Több mint 25 év házasság után is boldogan élnek.

Három gyermekük született, egy lány és két fiú: Blanka, Domonkos és Csaba.

“32 éve annak, hogy elcsattant közöttünk az első csók és megpecsételte a sorsunkat! Egy mindent elsöprő szerelem vette kezdetét, ami három gyermekkel megáldva egy olyan erős szövetség lett, ami szétszakíthatatlan.

Csabi már élete felét velem élte, én pedig már elmondhatom, hogy életem kétharmadát Vele! Jóban-rosszban együtt!

Egymás iránti tisztelettel, önzetlenséggel, odaadással és végtelen szeretettel örökkön örökké” – írta nemrég egy posztjában Szandi.

Most már lánya, Blanka is férjez ment. A napokban volt az esküvője Las Vegasban a jóképű Ricardóval. Íme a nagy eseményen készült videó:

Oszd meg, hogy mások is láthassák! 

(Kiemelt kép: Szandi Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Kihívó csipkeköntösben mutatta meg tökéletes alakját Kiszel Tünde: nem semmi 60 fölött így kinézni