Oldal kiválasztása

Tóth Gabi nemrég Ágai Kis András műsorában beszélt arról, hogy először 6 évesen találkozott a halállal, amikor a nagypapája 54 évesen meghalt.

Ez nagy tragédia volt a nagymamája számára, aki abszolút a hit felé fordult, hogy túlélje a veszteséget.

Gabival pedig a nagymamája ismertette meg, hogyan működik a születés és a halál, valamint együtt jártak misére is.

A hitről szólva az énekesnő hangsúlyozta: “Adott nekem egy olyan mély biztonságérzetet, amiben azt éreztem, hogy mindig lesz kihez fordulnom.”

Gabi azt is elárulta, hogy Baranya vármegyében Palkonyára és Máriagyűdre jár templomba. A testvére, Tóth Vera ugyanis Palkonyán a férjével.

Verának egyébként a napokban volt a születésnapja, ez alkalomból pedig természetesen a húga is felköszöntötte. Gabi így gratulált nővérének a közösségi oldalán: “Isten éltessen sokáig gyönyörű testvérem!

“Azt hiszem mindig nagyon mély és szoros kapcsolatunk volt, de az elmúlt időszakban gyémántként erősödött meg és ragyogja át lelkem a léted.

Szeretlek Ajuska” – osztotta meg a gondolatait Gabi a szép sorokhoz pedig két, eddig még nem látott fotót is csatolt. Az egyiken Gabi kislánya, Hannaróza is látható.

Itt pedig a közös kép a Tóth-lányokról:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Képek és kiemelt kép: Tóth Gabi Instagram oldala)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Nem akármilyen felvételre bukkantunk: Freddie Mercury megkóstolja a magyar pálinkát! Kiderül, ízlett-e neki: