Több mint 20 év telt el az Amerikai pite első részének bemutatása óta, mégis a legtöbb szereplőre kristálytisztán emlékszünk, hiszen a filmsorozat azóta kultikussá vált, hősei pedig bevésődtek az emlékezetünkbe, még a mellékszereplők is, mint például Stifler mamája.
Egy másik ikonikus mellékszereplő, akit nem lehet elfelejteni, Chuck Sherman, azaz „Sherminátor”, aki robotként, Sherminátorként próbálta befűzni a lányokat, nagyrészt nem túl sok sikerrel.
A Chuck Sherman alakító Chris Owen azóta is feltűnt néhány kisebb sorozatban, de “A” listás színész nem lett belőle, és legismertebb szerepe azóta is ez a karakter. A színészkedés mellett egyébként még a fényképezéssel is próbálkozik.
Az elmúlt 20 év alatt rengeteget változott, mi tuti, hogy nem ismernénk rá, ha szembejönne velünk az utcán!
Ilyen volt:
és ilyen lett:
Oszd meg, hogy mások is láthassák!