Most, hogy véget ért a Házasság első látásra című műsor, rengetegen kíváncsiak arra, mi lett a szereplőkkel.
Rebeka és Zsolt különösen nagy érdeklődésre tart számot, hiszen a műsor úgy fejeződött be, hogy bár elváltak, azonban folytatják a randizást.
Rebeka most a meglepetes.hu portálnak mesélte el, hogyan alakult a kapcsolata Zsolttal. “A reality utolsó hetében adtunk magunknak még egy esélyt, hátha újra belobban köztünk az érzelem. A záróepizód után pedig még találkozgattunk, elmentünk együtt nyaralni is.
Azt gondoltuk, ha nem lesznek körülöttünk kamerák, talán könnyebb lesz ismét egymásra hangolódnunk. Nem így lett.
A férjem mellett nem tudtam megélni a nőiességemet, egyfajta érzelmi diétán voltam. Ahogy múltak a hetek, egyre távolibbnak éreztük a másikat” – hangsúlyozta az énekesnő.
Az énekesnő Zsoltról is mindent kitálalt, bevallotta azt is, miket érzett ócska kifogásnak a részéről: ide kattintva láthatod.
Rebeka és Zsolt kamera előtt is elmondták, ráadásul közösen, mit éreznek most és min mentek keresztül: ide kattintva megnézheted.
Rebeka azt is kendőzetlenül kimondta, miért ment tönkre valójában a házassága férjével:
“A házasságunk túlnyomó részében magányos voltam, mert szerintem Zsolt az előző párkapcsolatán nincs túl lelkileg, mivel gyakran felhozta és sérelmezte, hogy az exe csúnyán bánt vele” – közölte.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
(Kiemelt kép: Deák Rebeka Instagram oldala)







