Rábukkantunk egy kiszivárgott videóra, amelyből kiderül, hogyan jelentették be a létszámleépítést Balásy Gyula cégénél.
A Gulyáságyú média tette közzé azt a felvételt, amelyben az egyik cégvezető közli a dolgozókkal a csoportos létszámleépítést:
“Ebben a cégben most 200 ember dolgozik, akikért én felelek. Most nehéz helyzetbe kerültünk.
Azt gondolom, hogy hibánkon kívül nem férünk hozzá a tartalékainkhoz, az egyik legnagyobb partnerünk jelentős összeggel tartozik nekünk.
Így jelen pillanatban nem maradt más választásom, minthogy bejelentsem nektek a csoportos létszámleépítést.
Teszem ezt annak reményében, hogy a folyamat végére drasztikus leépítés nélkül tudunk tovább működni.
Viszont annak felelősségével, hogy az elvégzett munkáját mindenkinek kifizessük, ezt most meg tudjuk tenni.
30 nap múlva tudjuk a konkrét felmondásokat bejelenteni, és akkor indul el a felmondási idő.
Hogy mi mindent mondott még a cégvezető, az a lentebbi videóból kiderül.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!







