Oldal kiválasztása

Igencsak szürreális fordulatot vett a Házasság első látásra című műsor egyik legutóbbi adása.

Anna és Peti a pszichológusok illetve a többi szereplő előtt számolt be arról, hogy volt-e rajtuk ruha, illetve merre mozogtak a kezeik egy intim helyzet során.

Azaz csak számolt volna, ugyanis a párocskának ezúttal sem sikerült szinte semmiben sem egyetértenie.

Az egyik szakértőnek, Gaál Viktornak annyira elfogyott a türelme, hogy ő kezdte el kérdezgetni a párost, hogy is zajlottak a dolgok Anna és Peti között.

Nemrég Rita is próbálta kideríteni, hogy pontosan meddig jutott el Anna és Peti.

Ő azt a megoldást választotta, hogy szemtől szembe feltette a kérdést Annának: “A nyelvetek átért, mikor Petivel csókolóztál?”

Hogy Anna mit válaszolt erre az igencsak direkt kérdésre, ide kattintva láthatod.

Ebből az alábbi videóból pedig kiderül, hogy például látta-e Peti Annát ruha nélkül vagy sem.

Neked mi a véleményed kettejük évődéséről?

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

(Kiemelt kép: TV2)

Olvasd el ezt a cikket is –>  Király Linda lefilmezte, milyen kezeléssel tartja fiatalon az arcát: igazán egyedi!